Viszonylag kalandos úton végre elő került Mamikám almás pite receptje. A világ legcsodálatosabb almás pitéjéről beszélek és nem csak azért, mert nekem a meleg vasárnap délutánokat jelentette huszonévekig (mikor magam elé toltam a kupacot és befaltam az egészet), hanem mert az egyik legfinomabb sütemény, amit ettem.
Később a receptet is leírom, de most inkább elmesélem, mi történt, miután nekikezdtem a pitének. A kezeim tésztagyúrás közben átalakultak mami kezeivé. Tudom, elég betegnek hangzik, de addig figyeltem a kezeimet, míg önálló életre keltek és egyszerűen begyúrták a tésztát, elterítették a tepsiben, konyharuha alatt összetörték a diót, rászórták, és mintha legalább 200x készült volna már ilyen a konyhámban, a receptre rá se kellett néznem, terítette a tetejére a tésztát, kente, és a villával a 10 évvel ezelőtt sülthöz megszólalásig hasonlító mintát lyuggatott a tetejére. Közben végig pergett a videó, a kék otthonka, Mami szőkés-őszes haja, a szőrtelen karja, a vékony hangja és a kék kék szeme és a nyugodtan járó keze.
Az első ismerős falat után elsírtam magam (boldogságomban), utána NagyDé megette a fél tepsivel. Minden a legnagyobb rendben :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése